A metró építése

A II. világháború után a főváros újjászületésével együtt újra felmerült a metróépítés gondolata. A KPM 1949-ben megkezdte az előkészítést, és a Minisztertanács 1950. szeptember 5-i határozata kimondta: "Budapesten földalatti gyorsvasúti hálózatot kell építeni. A földalatti hálózat két átlós - kelet-nyugati és észak-déli - és ezeket összefogó körgyűrűs fővonalból álljon." A határozat lényegében az 1942-es koncepció fejlesztéséről szól. "A földalatti gyorsvasút vonalai közül az első ötéves terv során a kelet-nyugati átlós fővonalat kell az újonnan épülő Népstadion és a Déli pályaudvar között megépíteni." A terv az volt, hogy a vonal 1955-re elkészüljön. 1950-ben, a moszkvai metró mintájára kezdték el építeni. Három éven keresztül folyt a munka a Rákóczi út vonalában, és épült az alagút a Duna alatt is. A Televízió lelkesítő filmeket készített a metróépítők hősi helytállásáról, de a munkát 1953-ban, pénz hiányában abba kellett hagyni, s így az 1955-re tervezett átadás is elmaradt. Az ezt követő tíz évben csak az állag megóvására törekedtek, s újabb munkához csak 1963-ban kezdtek ismét.
A hatvanas évek közepén aztán nekiálltak az aluljáró építésének. Az eredeti tervek szerint olyanra kellett volna építeni, hogy adott esetben (azaz még több pénz megléte esetén) a Nagykörút közúti forgalmát átvezethessék alatta. Gondot jelentett (akárcsak hetvenegynéhány évvel korábban a "kisföldalatti" építésekor) a nagykörúti gyűjtőcsatorna, melyet a baloldali képen nagyon jól lehet látni, ennek tetejét le kellett bontani, hogy elférjen fölötte az aluljáró. Mai szemmel nézve az is érdekes, hogy a tömegközlekedés fenntartása volt a legfőbb szempont akkoriban: az autókat kitiltották, elterelték innen, míg a villamosok vágányait folyamatosan úgy helyezték át, hogy a forgalom - ha lassan is, de - folyamatosan bonyolódhasson.
A már meglévő alagutakba utólag építették be az Astoria állomást, és igyekeztek mindent alávetni az építkezésnek. Ezért rombolták le a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházat is.