2000. október 16., hétfő

Nemzeti Színház a Blahán

























Megnyílt az első Pesti Magyar Színház :)
A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos épületet tervezett, és az intézményt részvénytársaságként szerette volna üzemeltetni. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését.

A magyar országgyűlés 1836. évi 41. számú törvénycikkében elrendelte egy nemzeti díszes játékszín megvalósítását, mely Pest városában kijelölt telken a magyar Játékszínben, 1837. augusztus 22.-től 1840-ig Pesti Magyar Színház, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. Az épületet, amely a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán állt, 1913-ban lebontották.

A társulat számára a Blaha Lujza téren álló Népszínház épületét bérelték ki. Az épület lebontásáról 1963-ban a metró építésére hivatkozva döntöttek. A színház 1964-ig itt működött, majd 1965. április 23-án az épületet felrobbantották.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése